Lemezmegmunkálási folyamatok

A lemezmegmunkálás folyamataiban - úgy ahogy az élet számos területén is - fontos a fejlődés, illetve a modernebb, előremutató technológiák alkalmazása. Nagyapáink már a sufniban is előszeretettel ténykedtek, azonban a mai korhóz képest még nagyon korlátozott lehetőségek közé szorítva, nem beszélve arról, hogy ipari mennyiségben történő barkácsolás milyen termékeket termelt ki. Az egyik leginkább népszerű és új hullámnak számító lemezmegmunkálási technika a lézervágás folyamata. Széles körben teret hódított a műhelyekben, nagyobb technikai területeken. Ahhoz, hogy megértsük a lézervágás jövőjét. fontos a mélyére ásnunk, hogy mit takar, és mit is lehet vele pontosan csinálni. Ez a technika nem más, mint anyagok egymástól való elválasztása, a lézer által létrejött sugarak segítségével. Magától értetődő, hogy ezzel a munka is hatékonyabb, gyorsabb valamint precízebb.

 

 

Jóllehet, Magyarországon eddig elenyésző a száma az újonnan vásárol lézervágó berendezéseknek, ám a tendencia növekvő irányt mutat évről évre. A technológiai előállítás helyzetének javítása, valamint a versenyképesség tekintetében elengedhetetlen ezen berendezések használata, így fontos tudni azt, hogy milyen elvek szerint működik.

Első hallásra aki csak most kezd bele a barkácsolásba, annak nagyon nehéz és bátorság próbáló feladatnak tűnik ez a technika, ám ha gyakorlatba ültetjük át, akkor rájövünk, hogy nem olyan bonyolult, mint azt hittük elsőre. Nem nehéz kitalálni, hogy a tömör és kemény, masszív darabokat a legkönnyebben lézervágással tudjuk megmunkálni. Viszont van különbség az ipari felhasználású és a kis felhasználásban történő lézervágás között. Működési elvüket nézve a lézert egy optikán keresztül irányítják az anyagra, a kívánt hatás elérésének érdekébe. A sugár pedig éget, megolvaszt és vág. A lézervágást nem csak az építőiparban lévő kivitelező cégek munkatársai de még a művészek is használják. Mégpedig lapos anyagok megmunkálására. Egy lézeres vágóeszköz nem csak ormát de mintát is képez a lemezen. A vágáson kívül a lézeres vágógépek a munkadarabokat felmelegítik, raszteresítik, így az anyag felső rétegét megégetve annak megjelenése is megváltozik, persze ahol a raszteres műveletet elvégezték.

A prototípus gyártás területén is nagyon hasznosak a lézeres vágógépek. Ipari üzletekben használják, hogy a nagy darabokat levághassák, azokat pedig felhasználják a hardver cégek, olcsó, gyors prototípus létrehozására, és ezek a szerszámok melyeket a művészek használnak, un. gyártási eszközök. Ennek szerepe, hogy egyes személyes a digitális terveiket létrehozhassák fizikális formában

Lézervágók és lézervágók között is nagy különbségek lehetnek, természetesen lehetnek, éppen ezért fontos a vásárlás előtt meghatározni milyen célra használjuk őket.

Sok fajta létezik belőlük de működési elvük ugyanaz. Aki szeret barkácsolni az egészen biztosan szeretné megérteni miről is van szó pontosan. A lézer egy rezonátorból származik amely intenzív fénysugarat bocsát ki magából, ez tükröződik a vágófejre. Ezután van kulcs szerepe a nagyítóként funkcionáló lencsének. A vágófejet egy olyan állványra szerelik fel mely mechanikus rendszerként funkcionál. Ezt egy öv vagy lánc hajtja égre, lehetővé téve a fej pontos mozgását egy adott téglalap területen, ami a munka-ágy mérete. Ahhoz, hogy a lézer ténylegesen jól vágjon, a lencse fókuszpontját oda kell fókuszálni, ahol a lézer legjobban kivehető. Minden vágógép fókuszálási eljárást igényel, mielőtt megtörténne a vágás. A többit a gépre lehet bízni.